Motorral a Világ Körül-Első rész-Készülődés-Indulás

2018.06.01

Dunaújváros-Baturyn

Sok-sok tervezgetés, készülődés után eljött a Mi napunk. A Mi napunk amire oly sokat készültünk.

Elindulunk egy olyan útra, amit előttünk nem sokan tettek meg, de Mi megcsináljuk. Szándékunk a Föld körüli úttal azonban ennél sokkal messzebbre, nemesebb célokra mutatni. A kihívás, a kaland a régi cél ugyanaz, két keréken körbe járni a világot, de a motiváció azonban más: több, emberibb, magyarabb...

A motorozás egyet jelent a szabadság, az összetartozás érzésével. Nekünk, magyaroknak, ennek az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetnek világ körüli utazásunk során hirdetjük szellemi és lelki egységét, összetartozását és szabadságvágyát. amely a lelkünkbe égett bárhol is járunk a világban. A magyar nép szabadság utáni évezredes vágyát és összetartozását visszük el, annak üzenetével, hogy Magyarország ma egy szabad ország és szabad országként saját maga kíván dönteni sorsáról, tisztelve más népek szabadságát és kultúráját, együttműködésre törekszik a világ minden nemzetével, büszkén hirdetve a világ bármely pontján élő magyaroknak: a világ csodálatos, de a hazánk az otthonunk.

Elszántan, hittel tele, véghez viszünk olyat ami nyomot hagy, amire emlékezni fognak, amire büszkék lehetünk! 

Megtenni az utat sem volt egyszerű dolog, de szerintem az előtte levő rész még nehezebb. Megtervezni az egészet. Kerüld meg a Földet, na de merre indulj...

Legyen benne jó sok ország, elkezded nézni a távokat, oké menjünk erre, a vége nem 70-100 nap hanem egy év lesz, de lehet ,hogy kettő. 

Módosítod, úgy gondolod jó lesz, aztán kiderül az egyik országba nem kapsz vízumot, vagy ha kapsz is, mikorra intézd, mert ugye a pontos érkezést nem tudod? Aztán van olyan ahol nem vezethetsz, csak az ottani jogosítvánnyal, na az is jópofa. Csak egy érdekesség, hogy például ha Indián keresztül mész, akkor Indiából gyakorlatilag nem tudsz kijönni sehol, mert a körülötte határos országok nem fogadják el a jogosítványodat. Többek között ezért nem mentünk Kínába, mert ott is így van. Újratervezés, nézzük meg mi az az ország ahová be is engednek, vezethetek is, időpontot is be lehet lőni, kb. mikor érünk oda. A másik dolog ami sok fejtörést okozott, hogy mit vigyünk magunkkal, hiszen amit rá tudsz pakolni egy motorra az is véges. Szóval sokat agyaltunk, sokat tervezgettünk, aztán persze a sors egy kicsit mindig változtatott itt-ott.

Persze azért összeraktuk, hiszen nemcsak szépek vagyunk, de okosak is. Szereztünk egy-két támogatót(nem egyszerű), bepakoltunk,aztán elindultunk.

Megható volt az sok ember, aki úgy gondolta, hogy kijön bennünket elbúcsúztatni, de motorosok vagyunk, kemények vagyunk, (bár nincs Babettánk, és nem anyámmal élek), így hát könnyes búcsú nem volt, elindultunk.

Azt hittem egyedül megyünk majd, de a Dunaújvárosi Motoros Klub tagjai páran csatlakoztak hozzánk, és egészen a Beregsurányi határátkelőig kísértek bennünket, ezúton is hatalmas hála érte.

Elköszönve Tőlük a határnál jött el a perc, hogy igen itt vagyunk, ketten vagyunk, s előttünk a cél, innen már nincs visszaút. 

Egy nagyon jó tempójú, nagyon kényelmes jó úton aznap nem is mentünk sokat megközelítőleg 400 kilométert, amikor is megérkeztünk az első szálláshoz, ahol nagyon kedvesek voltak, mondták, hogy már nagyon vártak minket, hallottak rólunk a rádióban, Ukrajnában magyarul... Virág elvtárs után szabadon, még nem is sejtettük mi vár ránk...

Reggel korán indulás, hajtott minket a lendület, és a motoros láz, még azon a napon át akartunk érni Oroszországba! Sok mindent lát az ember egy ilyen út során, de az mindig megérinti az embert amikor, Magyarországra utaló dolog jön vele szemben. Ilyen volt Ukrajnában, a Petőfi emléktábla. Na meg se szeri, se száma a háborús emlékműveknek.

Tökéletesen passzolt minden, sütött a nap, csodálatos idő, jó útviszonyok? Kérdeztem Magamtól mi kellhet még? Mint később kiderült egy olyan navigátor(gps) akiben bízhatsz.. 

Az Ukrán-orosz határtól nem messze levitt bennünket a főútról, egy mellékútra, és Mi követtük hűen, bizalommal. Ez a mellékút pont olyan volt, mint amilyet elképzelsz amikor valaki egy rossz útról mesél neked! 50 kilométer hosszan, kátyú, gödör, még nagyobb gödör, még nagyobb kátyú. Szokták mondani, nem látni az út végét. Itt az utat nem láttad a gödröktől. Nagy boldogság volt amikor odaértünk a határhoz, ahol kiderült, hogy ez egy gyalogos határátkelő, így itt Mi nem mehetünk át, megpróbáltuk, hogy áttoljuk a motort azt sem engedték...

Sebaj gondoltuk, visszafordulunk. A jókedv fogyóban, napsütés annyira már nem volt érdekes... Visszafelé próbáltunk mindent, haladtunk az út közepén, alján, tetején, oldalán, kisebb-nagyobb sikerrel. A kisebb siker az volt, hogy estem egy óriásit. A nagyobb, hogy tovább tudtuk folytatni utunkat. 

A mai napig nem értem, hogy nem tört szét a motor, azt meg végképp, hogy Én hogyan úsztam meg.Itt sok minden átfutott az agyamon, lehet, hogy már a második napon véget ér a kaland? Azt, hogy sértetlenül megúsztam az nem lenne helytálló, derekam, csípőm, oldalam zúzódott nagyon. Hálás lehetek a ruha, és a bukósisak gyártóinak. Még egy dolog amiről nem ejtettem szót a tervezésnél, talán a legfontosabb, az úti társ. Az, hogy le tudja rólad szedni a motort ha kell, ne hagyjon ott az út szélén, hogy feltétlenül meg tudj benne bízni, az mindennél fontosabb...

Visszatértünk ahhoz a ponthoz ahol a navigáció letérített minket az útról, innen már csak 12 kilométer volt a határ. Hazudnék ha azt mondanám, az átkelés csak egy ujjgyakorlat volt. Egy röpke 8 órás procedúra után, ahol cirill betűs nyomtatványok kitöltése várt ránk(nagyon jól és egyszerűen ment). Miután orosz nyelvtudásunk kissé hiányosnak mondható, eltáncoltuk, kézzel-lábbal elmutogattuk. Voltak részek mikor az activity társasjáték bizonyos elemeit sikerrel alkalmaztuk, de átjutottunk.

 Kövess bennünket a facebookon is: facebook/utazosandor